"Szép emlékek boldogítják szívem,minden arcban téged lát a szemem.Rád gondolok,ha a csillagokat látom,minden reggel a te csókodra vágyom.Emlékszek,hogy milyen voltam hozzád,mennyi kérést ejtett ki a kis szád?S bár a közelségtől akkor nagyon féltem,te mégis megküzdöttél értem.Reméltem,hogy sosem adod majd fel,hogy megbírkózol egy megsebzett szívvel.Tudtam,hogy benned bízhatok.Neked csókot és szerelmet adhatok.Ezernyi akadály áll még előttem,s te segítő kézzel állsz mellettem.Mert tudod a szívem csak téged szerets reszkető kezem szorítja kezed.Tengernyi könnycsepp hullott szememből,nem könnyű utat kaptam az élettől.
s göröngyös utam magásnyosan járom,de úgy érzem van egy segítő párom.Lelkem megnyugszik,ha hallom a hangod olyan,mint egy dal,mit senki sem hallott.S fülembe dúdolja a remény jelszavát,mi elveszi szívem minden bánatát.Ennyire szeretlek kis őrangyalom,az élet veled olyan,mint egy álom.S csodás álmunk sose érjen véget,mert végtelenül szeretlek én téged.Kicsiny kezem most kezedbe adom,hogy milyen lesz a jövő,a sorsra hagyom.Fájó szívem nem kell már félned,
mert veled,csak szebb lehet az élet."




"Szeretlek, de nem merem mondani
mert nekünk még nem szabad szeretni.
Teáltalad vagyok mégis oly szerelmes
kicsi szived után szivem majd eleped.
Csendes éjszakán vigasztalj meg engem
súgd a fülembe, hogy te is szeretsz engem.
Szeretnék szobádban titkon, rejtve lenni
mikor a levelem fogod majd olvasni.
Szeretnék a szívedbe titkon belelátni
vajon a te szíved tud-e értem fájni?
Mert fáj a szive annak, aki szerelmes
minden napja, minden perce kedves.
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet
ez kíséri végig az egész életet."






"Búcsú

Elérkezett az idő, melyet nem is vártam,
Melyről hosszú éjszakákon soha sem álmodtam.
Fájó szívvel kelett megfognom a tollat,
Hogy kopott hegyével bús levelet írjak.
Ne gondold kedvesem, hogy azért írom ezt,
Hogy megsajnálj, s elfeledjem nevedet.
Nem, azt ne tedd, hisz úgysem lenne jobb,
Enged meg, hogy kívánjam, mással légy boldog.
Nem vetem szemedre, csak most utoljára,
Ez már a végső, hisz nem kelek számodra.
Búval kell, hogy töltsem fiatal életem,
Mert akit én szeretek, nem szeret az engem.
Ha valaki szeretet, én szerettelek Téged,
Ha valaki szenvedett, én szenvedtem érted.
Mert, hát a szerelem, tudod, nem játék,
Ha nem szeretnélek, talán jobban járnék.
Ne hidd, ne hidd, hogy eltudlak feledni,
Rajtad kívül mást is oly nagyon szeretni.
Majd, ha a síron túl lesz az életem,
Ott sem fogok mást szeretni, csak Téged.
Boldogságod egét felhő ne takarja,
Gondolj néha arra, ki e pár sort írta.
Viseld el a napot, melyen kelett vállni,
Felejts el engemet, neked nem fog fájni."






"Te

Lélegzetem ha ébredek
Mindíg féltő kapkodó
Hogy az mi volt, mi van, mi lesz majd
Álom volt vagy mulandó

Szívem súgja révbe érek
Eszem azt nem érdemellek
Mégis itt vagy mellettem és
Nekem ez kegy nem is kevés

Rád nézek és csodálkozom
Szemem issza látványodat
Nem vagy álom valóság vagy
Érinthetlek csókolhatlak

Szívem tiédet követi
Egy ritmusra ver a kettő
Mondatom te fejezed be
Egy lélek van és nem kettő

Mindíg hiányollak mégha
Csak egy szoba mi elválaszt
Bármit megtennék én érted
Ha rólad van szó nincs mi fáraszt

Nélküled én semmi vagyok
Fakó árnya önmagamnak
Átölellek nem engedlek
Megtartalak amíg tudlak

Elötted csak bolyongtam én
Kísértetként a világban
Te mutattad meg nekem hogy
Milyen szép is valójában

Reggelente felébredek
Te még alszol édesen
Gyönyörködöm benned amíg
Fel nem ébredsz édesem

Mohón lesem légzésedet
Az ajkadon játszó mosolyt
S ha félve riadsz fel én foglak
S mondom csak rosz állom volt

Nincs elötted, nincs utánad
Én csak veled létezem
S ha élted szála elszakadna
Veled együtt bevégzem

Oda láncoltál magadhoz
Foglyod vagyok örökre
Nem lázadok, nem szerelmem
Tiéd vagyok örökre..."





"Ennek is vége.

Mikor találkoztunk, egy szép nyári nap volt,
Te lettél kisérőm, magányos utamon.
Veled, boldogságom is közelebb került,
Szívem tőled mégis elmenekült.
Porba hullott érted, de én fölemelkedtem,
És most nagyon fáj, hogy ezt érdemeltem.
Mert egyszer elmentél, szívem összetörted,
Nem fogok már többé rajongani érted.
Elválunk, hisz már nem vagy az enyém,
Ahhoz, hogy visszajösz, kevés a remény.
Egy újabb kalandért hagytál el engemet,
Mint mostoha anya a jó gyermeket.
Én már nem hívlak vissza, nem teszem ezt,
Nem akarom, hogy szívem tovább sebezd.
Nem kell a csókod, elég volt abból is,
Szívem ne tedd tönkre, fiatal az is.
Nincs értelme, hogy visszajöjj hozzám,
A mi szerelmünk játék volt csupán.
Nem szerelemmel, egy szívvel játszottál,
Összetörted azt, ezért ne is sírjál.
Sokszor az is jobb, ha nem is látlak,
Nem gondolok Rád és az emlékek sem fájnak.
Fogsz Te még rajtam kívűl mást találni,
És ha ez így van, nekünk el kell vállni.
Bocsásd meg, ha valaha vétkeztem,
Ha boldog perceket veszítettél értem.
Nem fogok már többé az utadba állni,
Így az sem fog fájni, ha mással fogsz járni.
Látom, Neked is fáj, hogy el kell vállnom tőled,
Hogy már nem is akarsz hallani felőllem.
Menj el, ha szeretni nem tudtál,
Nem kérlek én arra, hogy velem maradjál.
Szó nélkül búcsúzom, többé ne gondolj rám,
Ne kérdezd, miért van ez igy, miért nem vagyok vidám,
Mert agyedűl maradni szomorú gondolat,
Ha Rád gondolok, a sírás folytogat.
Nem tudok már sírni, könnyeim sem folynak,
Torkomat égetik, mert befelé folynak.
Elfordulok, s lenyelem azt némán,
Ne lásd, hogy kínoz a válás.
Feledni kell mindazt, ami szép volt,
Szívem is olyan mint a csillagos égbolt,
Fekete, de azon egy csillag sem ragyog,
Rajta sebek égnek, nem fénylő csillagok.
Miért is kelett nekem annyira beléd szeretni?
Most százszor könyebb lenne Téged elfeledni.
De azért elfeledlek, próbáld meg Te is,
Talán igy könnyebb lesz Neked is, nekem is,
Még ha évekbe telik is.
Dobj el magadtól, had menjek szabadon,
Mégegyszer csókolj meg s engedj utamom.
Utolsó csókodat nem fogom feledni,
Mert én igazán tudtalak szeretni!"

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés