Zuhanás

Mirtuszkoszorút
teszel fejemre,
halvány-szomorú,
vétlen kelepce...

Könnyes bal szemem,
Téged néz a jobb,
az, ki így szeret,
csak én, én vagyok.

Egy széles mosoly
ami hiányzik.
Nem olyan, komoly.
Értse a másik.

Miért sírunk ma,
mindegy... Ki látott?
Néma sírunkra
hozz egy virágot...

November

Ködbe burkol a körúti hajnal,
máskor nem látott pillanatképek
sora vegyül el bennem a bajjal,
elém idegen kirakat lépett:

Nem látok mást, csak a szürkeséget,
mindent párában úszó füst takar,
belém mar a fájdalom, lüktet, éget,
legyintenék, de tréfát űz a kar.

Akasszák a hóhért!

A reggel: messze elnyúlt árnyékok,
képek, melyek között lépkedek,
nem tudom, hol vagyok... Vágynék ott,
hol a valóság egész és kerek,
hol nincs torz kép a síktükörben,
a fájdalom csak átmeneti,
az egyenes nem látszatgörbe,
a hit a halált eltemeti.

Szeress

Csak ködös álomkép
marad a retinán,
eltévedt vándorként
hallgatja meg imám...

Szétnyíló pilláim
mögül ha kilesek,
testedet kívánni
kicsit sem bűneset,

történjék meg velem
minden nap reggelén,
ez az, mi kell nekem:
izzon a szenvedély!

Tűzpatkós paripák
húzzák a szekerem,
tudja mind, aki lát:
kell ez a szerelem!