Művész-kuckó
Idézet

"A végtelenhez mérve nem is létezünk. A csillagévek óráin egy perc az életünk. Az ember önmagában semmit sem ér,ha nincs barátunk,elvisz a szél!"

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Látogatók
Indulás: 2008-03-12
 
Háttérzene
 
Mesék, Novellák
Mesék, Novellák : Eliza Beth: Reménység

Eliza Beth: Reménység

  2008.12.06. 08:33

http://grafomania.uw.hu/gyerekoldal/adventi/

Eliza Beth: Reménység

 

       Egyszer volt, hol nem volt… de igenis, volt! Élt egyszer egy család, akiket úgy hívtak, Reménység. Apa, anya, és három kisfiuk éldegéltek boldogan a falu végén, a legeslegutolsó házban.  
       Robika ötéves volt, az ikrek, Marci és Karcsi négyévesek – elevenek, folyton mozgásban voltak. Anya alig bírta követni őket. Pedig muszáj volt, hisz a kicsik mindenre felmásztak, kerítésre, fára, a kutyaház tetejére. Robi meglovagolta a németjuhászt, visongva kapaszkodott a kutya füleibe, de persze pórul járt. Leesett és eltörte a bal karját. Volt ám sírás!
       Anya épp a városba ment elintézni valamit, apa felügyelt a fiúkra. Meg is ijedt rendesen, hogy most mi lesz, hova szaladjon? Kitől kérjen tanácsot? Mély lélegzet! – nyugtatgatta magát. Mit tenne Amália ebben a helyzetben? Hát orvoshoz vinné a gyereket! – csapott a homlokára gondolatban, mert a valóságban tele volt mindkét keze gyerekkel. Az egyikkel Robit szorította magához, a másikkal az ikreket próbálta összeterelni. Lázas igyekezettel tuszkolta be őket az autóba.
       – Ti miért sírtok? – kérdezte a doktor bácsi az ikreket, miközben gondosan begipszelte Robika karját.
       – Fáááj! – hüppögte Marci.
       – Neked hol fáj?
       – Nem neki fáj, hanem Robinak – válaszolt testvére helyett Karcsi.
       – Aha. És te miért sírsz? – fordult hozzá a doktor bácsi.
       – Mert ő is sír! – mutatott Marcira Karcsi.
       – Értem. De abbahagyhatjátok, már nem fáj a testvéreteknek sem. Büszkén fogja mutogatni mindenkinek, milyen szép gipszet kapott.
       Abban a szempillantásban felderültek a kis arcocskák, mosoly váltotta fel a görbe szájakat.
       – Így már sokkal jobb – dicsérte meg őket az orvos. – Szeretnétek ti is büszkélkedni az oviban? Jártok oviba, ugye?
       Szapora bólogatás volt a válasz. Sándor megkönnyebbülten hagyta, hogy a kedves doktor a két kicsinek is gipszpólyát tekerjen a karjára. Meghallgatta, hogyan tudja eltávolítani, ha ráunnának, aztán haza indult. A kocsiban majd’ megsüketült a három fiú csivitelésétől.
       Ahogy hazaértek, azon nyomban rázúdultak édesanyjukra, aki már aggódott, mert megérkezve üres házat talált. Ugyanis a férje semmi üzenetet nem hagyott, csak eltűnt a gyerekekkel. Vajon mi történhetett? – töprengett. Megdöbbent a három begipszelt karú gyerek láttán. Egymás szavába vágva csacsogtak, természetesen egyetlen szót sem értett belőle.
        – Cssss…. – igyekezett elhallgattatni őket. – Menjetek játszani! Óvatosan azzal a gipsszel! – kiáltott az elszáguldó trió után. Majd kérdőn nézett élete párjára. – Mi történt?
       – Robi eltörte a karját, a kicsik csak ajándékba kapták a gipszet – nyugtatta meg Sándor. – Mondd, Amália, hogy bírsz velük nap mint nap? Olyanok, mint a sajtkukac – egy pillanatra sem lehet őket szem elől téveszteni. Te meg még főzöl, mosol, takarítasz, vásárolsz… Hogy csinálod?
       Amália csak mosolygott. Mit válaszolhatott volna? Hogy muszáj? Hogy ez a nők sorsa? Hogy egy nő többfelé képes figyelni egyszerre, több terhet bír elviselni? Vagy azt, hogy erősebb a lelke, azért bírja a teste?
       – Egy anya számára a család a legfontosabb – válaszolt. – Az én szívemben örökké szeretetünnep van. Te vagy életem megelevenedett karácsonyfája, a gyerekek az ajándékaim, az általatok átélt örömök a fenyő díszei. Ilyen egyszerű…
       – Arról a fenyőről még hiányzik valami… – dünnyögte az orra alatt Sándor. Régi vágya volt egy kislány, de eddig csak fiúkat hozott a gólya. Mégis… hát miért Reménység a nevem, ha nem reménykedem?
        – Micsoda? – tettette a csodálkozást Amália.
       – Hiszen tudod! Egy kislány. Egy olyan angyal, mint te vagy, csak kicsiben.
       – Hol van az angyal? – viharzott be Robi, nyomában Karcsi és Marci. Még épp meghallották az utolsó szavakat.
       – Hamarosan eljön közénk – mosolygott férjére boldogan az asszony. – Gyertek ide!
       Magához ölelte a fiait, úgy suttogta nekik, Sándor szemébe nézve.
       – Karácsonyra eljön hozzánk egy kicsi angyal, és velünk marad egy lánytestvérke képében. De addig türelemmel kell lennetek.
       – Saját angyalunk lesz! – kiáltott fel Robi, és már rohant is világgá kürtölni a hírt. Az ikrek azonnal követték. Harsány csatakiáltásokkal kergették egymást és Dinó kutyát, máris feledve az angyalt…
       – Szóval saját angyalunk lesz? – ölelte meg Amáliát Sándor. Óvatosan kapta fel, és fordult vele egy kört.
       – Bizony! Nem akartam addig szólni, amíg nem volt biztos…
       A fiúk rég megszabadultak a gipsztől. Gyakran érdeklődtek anyjuk gömbölyödő hasáról, az angyalkáról, aki benne lakik a pocakjában. Fülüket rászorítva hallgatták, tenyerüket rásimítva érezték a mocorgását. Türelmetlenül várták kistestvérük érkezését.
       Karácsony közeledett. Egyik este halk sugdolózásra lett figyelmes Amália. A hangok a gyerekszobából jöttek. Már lefektette a kicsiket, azt hitte, alszanak is. Odasettenkedett az ajtóhoz, kicsit hallgatózott. Ha nem vitatkoznak, akkor csak hadd beszélgessenek!
       – Kedves Mikulás! – hallotta Robika hangját, és nagy meglepetésére a kicsik ismételték.
       – Kedves Mikulás!...
       – Mi még nem tudunk neked írni…
       – Mi még nem tudunk neked írni…
       – …de tudjuk, hogy így is hallod. Kérlek, hozd el nekünk a mi saját angyalkánkat, de hamar, mert a maminak már nagyon fáj, hogy rugdossa a pociját! Majd mi vigyázunk rá, hogy a mami pihenhessen. Simogatjuk, és nagyon fogjuk szeretni őt…
       – Lehet, hogy már későn szólunk – vetette közbe Karcsi.
       – Holnap jön a Mikulás – suttogott Marci is. – Belefér egy angyal a kiscsizmánkba?
       – Vajon melyikünkébe teszi?
       – Az enyémbe! – szögezte le határozottan Robi. – Én vagyok a legnagyobb.
       – Ha nem szóltunk későn – egészítette ki Karcsi.
       Lassacskán álomba szenderültek a gyerekek. Amália boldogan mosolygott az ajtó másik oldalán. Örült, hogy a fiúk várják a húgukat, és – egyelőre legalábbis – nincs bennük féltékenység iránta. Remélte, ez így is marad!
       Másnap Marci még meg is rázta a gondosan kitisztított, ajtó elé állított csizmácskákat, nincs-e elbújva bennük az angyal, de csak csoki potyogott ki belőlük. Egy Mikulás-figurát összetört, hátha abba rejtették, de az is üres volt! Legörbült a szája széle. Nem, nem sírt, dehogy! Csak nagyon szomorú lett, hogy nem teljesült a kívánságuk.
       – Nincs angyalka – súgta panaszosan Karcsinak.
       – Lesz! – közölte magabiztosan Robi. – Éjszaka bejött az ablakon egy csillag. Ti már aludtatok, de én láttam. Szép fényes csillag volt, majd este megmutatom, melyik, mert megismerem! Ő mondta, hogy a Jézuska fogja hozni az angyalt, mert a Mikulásnak már nem maradt rá ideje.
       – Előbb kellett volna kérnünk – felelte Karcsi tudálékosan.
       Eltelt két hét. Sándor titokban megvette már a fenyőt, és elrejtette a fészerben. Megérkezett Amália édesanyja, hogy vigyázzon a kicsikre, és segítsen Sándornak boldogulni velük.
       – Nagyi! Nagyi! – futottak elé a gyerekek, majd’ ledöntve a lábáról. – Képzeld, nagyi, saját angyalunk lesz! A mami most fog elmenni érte!
       – Tudom, Robika – nevetett a nagyi. – Azért jöttem, hogy addig veletek legyek, mert tudom, milyen rosszcsontok vagytok.
       – Nagyi! Ha az angyal ott lakik a mami pocakjában, miért kell elmenni érte? Hiszen itt van!
       Összenéztek a felnőttek. Milyen okosat kérdez ez a gyerek! A nagyi megsimogatta a buksiját, és úgy válaszolt.
       – Tudod, Robika, az angyalok nem jönnek bárhol erre a világra. Azért érkeznek a kórházba, hogy azonnal megvizsgálhassák őket, egészségesek-e. Ha igen, akkor haza lehet hozni őket.
       – A mi angyalkánk egészséges! Mondta a csillag…
       – Hűha… – nyögött egyet Amália. – Mennem kell, közeledik az idő…
       Gyorsan megmutatott mindent az édesanyjának, mit hol talál meg, megsúgta, hol vannak a fenyődíszek, a becsomagolt ajándékok.
       – Remélem, ajándékosztásra már itthon leszünk! – búcsúzott el tőle.
       Puszit adott a fiúknak, megígértette velük, hogy jók lesznek, és szót fogadnak a nagyinak. Aztán nagy sóhajjal bekászálódott a kocsiba. Elindultak a kórházba…
       Szenteste volt. A fiúk már édesdeden aludtak. Sándor délelőtt meglátogatta Amáliát és Angelikát. A doktor megígérte, hogy másnap reggel hazaviheti őket. Ezért most próbált úgy időzíteni, hogy minden kész legyen, mire a gyerekek felébrednek.
       A fészerben beállította a fenyőfát a talapzatába. Elégedett volt, biztosan, egyenesen állt. Becipelte a házba. A nagyi segített feldíszíteni. Került arra mézeskalács-figura, aranydió, gömbök, csillagok szalmából fonva, színes gyertyák, csillagszórók. A törékeny anyagokat mellőzte, mióta Robi egyetlen mozdulattal felborította élete első karácsonyfáját. Inkább akasztott fel a gyerekek kedvenc cukorkájából egy zacskónyit. Hisz emlékezett még, micsoda varázsa van a karácsonyfáról titokban lopkodott édességnek.
       Behordták az ajándékokat, gondosan elhelyezték a fa alatt. Hogy ne legyen gond a kiválasztással, mindegyikre rátették a gyerekek óvodai jelét. A régi kisbölcső frissen csiszolva, lakkozva, tisztán várta új lakóját…
       Sándor nem bírt aludni. Egy fényes csillag a redőny résein keresztül szórta szemébe a sugarait. Éjfél volt. Felkelt, és kinézett a havas kertbe. Fehér karácsonyunk lesz! – örült meg. Eszébe jutott, hogy kell lennie valahol egy fényfüzérnek. Hol is?
       Előkereste, kabátot vett magára, és kiment az udvarra. A ház előtt álló sudár fenyőfa tüskéin még nem ült meg a hó. Kivezette a villanyt, feltette a fényfüzért, bár létra nélkül kicsit csáléra sikeredett, de nem baj! Felkapcsolta a lámpákat. Most jó! – nyugodott meg, ahogy kinézett a szobából a keskeny réseken, és végre képes volt elaludni.
       Karácsony reggelén a három fiú óvatos léptekkel sündörgött a nappali felé. Csend volt a házban, bár a konyha felől finom kakaóillat szállt. De most nem törődtek a hasukkal. Sokkal, de sokkal fontosabb megtudni, megérkezett-e végre az angyal?
       Amália és Sándor a csillogó fenyőfa mellől nézték a mezítláb, kócosan besorakozó pizsamás alakokat. Ők viszont a fa alatt lágyan himbálózó bölcsőt bámulták. Megilletődötten somfordáltak közelebb. Még a mamit is elfelejtették köszönteni.
       – Robi! Marci! Karcsi! – szólt hozzájuk Amália. – Ő a kishúgotok, Angelika.
       – Megérkezett az angyalka! – suttogták a fiúk.

Még nincs hozzászólás.
 
Csevegő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Alkotói műhely
 
Linktár
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!