Juditti: A Tél piros szakálla

       Tél bátyánknak a hosszú, térdig érő szakálla volt legnagyobb büszkesége, ha ezt megrázta, hó hullott a Földön.
       E büszkeség kicsit hiúvá is tette őt, s mindenkinek a szakállával dicsekedett, bizony, nagyon szerette mutogatni, hogy micsoda tudománya van.
       Így aztán, elgondolhatjátok, hogy mekkora lett a haragja, amikor egy reggelen, felébredvén, azt kellett látnia, hogy szépséges hófehér szakálla már nem hófehér, hanem piros.
       Kiabált, szitkozódott, csapkodott tehetetlen dühében, mert el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett vele, hogy vajon mitől pirosodott be az ő szép hófehér szakálla. Többször is megrázta, de hajaj! azt kellett látnia, hogy a Földön ilyenkor piros hó esik.
       Haragját széles vállára vetve, elballagott a vén Időhöz, tanácsért, mert el sem tudta képzelni, hogy ezek után mit tehetne ebben a kellemetlen helyzetben. Azt viszont már útközben elhatározta, hogy havat inkább egyáltalán nem csinál addig, amíg újra szép fehér nem lesz a szakálla, mert azt, hogy újra piros hó essen, a hiúsága nem bírta volna elviselni.
       Hanem, nagy volt ám a Tél meglepetése, amikor belépett az Idő kristálypalotájába, mert ott hatalmas hahotával fogadták húgai: a Nyár, az Ősz és a mindig huncut kis Tavasz. És e nevetés csak fokozódott, amikor a lányok pillantása bátyjuk szakállára esett. Ő pedig teljesen kétségbe esett, mert nem értette, hogy miért nevetik ki testvérei.
       Később, amikor már a nevetés valamelyest alábbhagyott, az Idő egyetlen intéssel lecsendesítette vendégeit és megkérdezte a frissen érkezettet jövetele okáról.
       Erre Tél bátyánk, kissé sértődötten, piros szakállát buzgón mutogatva elmesélte, hogy mi történt vele, pontosabban, azt mesélte el, hogy nem tudja, mi történt vele, és azt sem tudja, hogy most mitévő legyen.
       Testvérei újra kacarászni kezdtek, de az öreg Idő egyetlen pillantására elhalkultak, és a kis Tavasz bűnbánó arccal elmesélte, hogy nehezen tudott elaludni az előző éjszaka és addig-addig forgolódott, amíg ráborította a mellette alvó bátyja szakállára a málnaszörpjét. Ettől lett hát az ő szakálla teljesen piros.
       A csintalan kis Tavasz persze nem merte elmondani az esetet bátyjának, mert félt a haragjától, inkább korán reggel elszaladt nővéreivel együtt a békítő Időhöz, hogy az ő védelmébe helyezze magát.
       A történetet hallva a Tél ismét rettenetes haragra lobbant, amiért mindenki rajta nevetett, nem értette, hogy mitől vicces ez a szerencsétlen, ostoba eset. Ezért dühösen firtatta a derű okát.
       A végtelen Idő pedig mosolyogva felelt: azért nevetnek rajta, mondta, mert a düh annyira elvakította, hogy eszébe sem jutott, hogy akár le is moshatná a szakállát…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés